A karácsony csendben és szépen telt el M.-nál.
Van sok tulajdonságom mint bárki másnak, és az egyik közülük az, hogy tanulékony vagyok. A tavalyihoz képest az édes-bús visszaemlékezéseim helyett most inkább a jelen megélése volt előtérben.
Voltunk sokat kettesben, de találkoztunk M. családjával is.
A pici fiú már tavaly is megvolt, akkor a fa fényeihez nagy igyekezettel, de még mindig zokniban és négykézláb kúszva ment. Most már cipőben, két lábon és az ünnephez méltóan kiöltözve egy kis mókussal díszített pulóverben érkezett. Tavaly még alig volt haja, most már vágni kell.
Az, hogy egy nagyon szeretett kisgyerek is van már a karácsonyaimban, fontos és egy más tartalmat is adó változás számomra az előzőekhez képest.
Mikor anyuval ünnepeltem, soha nem mentünk el misére, mert már nem mozdultunk ki otthonról, de mióta M.-nal ünnepelek, elmegyünk szenteste egy templomba is.
Mindig egy sorral előttünk ül egy idősebb hölgy a lányával, és kezdem megszokni már a jelenlétüket.
Ők biztosan nem tudnak rólam, de a "béke veled" szavak által kísért kézfogás közben már egymásba fonódott egyszer a tekintetünk. Az ők németül mondott szavaik találkoztak az én magyarul mondott szavaimmal, de ez a nyelvi különbség soha nem lehet akadály egy ilyen egymást köszöntéskor.
26-án délután a közösen eltervezettek szerint visszajöttünk Sopronba, hogy legyen részem egy kis itthoni karácsonyban is.
A fámat már a karácsony előtti szombaton feldíszítettem, és napokig sötétben várt ránk a visszaérkezésünkig.
Miután felgyújtottam a fényeit, kicsit csendben ültem mellette még mielőtt bármi mást is csináltam volna...
